Sikert aratott Lajos András, a Miskolci Nemzeti Színház művésze, aki az első Kastélypódium vendégeként, Egy disznótor pontos leírása című előadását tárta a mesélőszínház nézői elé.
A Bárczay-kastély impozáns épülete egy, az idén új kezdeményezés helyszíne lesz, útjára indult ugyanis a Kastélypódium elnevezésű rendezvénysorozat, melynek célja, hogy a kultúra, a művészet minél szélesebb palettájáról csemegézve, műfajaiban változatos programot kínáljon a közönségnek – számolt be Orosz Gáborné az intézmény igazgatója.
A Kastélypódium első alkalmával tegnap délután Lajos Andrással, a Miskolci Nemzeti Színház művészével találkozhatott az érdeklődő közönség.
A vendégeket és a Felsőzsolcán ismét fellépő színművészt Szarka Tamás polgármester köszöntötte.
Soóky László – Egy disznótor pontos leírása című egyszemélyes előadásában magával ragadó eleganciával és lehengerlő humorral írja le a konszolidációs időszakban átélt személyes élményeit, melyeket Lajos András kitűnő előadásával tárt a mesélőszínház nézői elé. Az egyszemélyes mesélőszínházi előadás története a felvidéki Búcs községben játszódik 1970-ben, a ’68-as forradalom (prágai tavasz) eseményeit követő időszakban. A férfiak minden évben nekiveselkednek a disznóölésnek, csak mindig van még egy kupica pálinka, még egy pohár bor és még egy nóta, így a disznótor rend szerint elmarad. Csakhogy a komáromi erődrendszerben állomásozó szovjet hadsereg megérzi a pálinkaszagot, így egyszer csak a búcsi pincesoron megjelenik egy ezred szovjet kiskatona Markaszan őrnaggyal együtt.
Az előadást elismeréssel fogadta a felsőzsolcai közönség.
A Kastélypódium következő programja Bor és jazz címmel, április 18-án, csütörtökön 17 órától lesz, mely alkalmával Dobrik Petra és Kovács Zoltán muzsikája tölti meg a Bárczay-kastély közösségi termét.