Skip to content

Doni Hősök Emléktúra érkezik Felsőzsolcára

Fotó: Illusztráció

Facebook

A Magyar Honvédség Vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred 10. Területvédelmi Zászlóalj február 7-én, pénteken emléktúrát szervez a második világháború Doni ütközetében elesett magyar hősök tiszteletére, melynek egyik állomása a felsőzsolcai Kegyeleti Park lesz. A nagy létszámú menet miatt a Kassai utca érintett szakaszán 12:00 és 13:00 óra között forgalomkorlátozásokra lehet számítani – tájékoztatnak a szervezők.

A Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg 1943. évi januári harcainak emlékére szervezett menetelésen várhatóan 100-120 fő hivatásos katona és kadét vesz részt, mely Felsőzsolcát is érinti. Első állomásuk az Árvízi emlékpark lesz, majd rendőri kísérettel a Kegyeleti Parkba vonulnak, ahol leróják tiszteletüket a doni hősök előtt. A 12:10-kor kezdődő eseményen részt vesz és beszédet mond Szarka Tamás polgármester, majd a katonákkal közösen helyezik el az emlékezés virágait. Az eseményen minden érdeklődőt tisztelettel fogadnak.

A szervezők tájékoztatása szerint a nagy létszámú menet miatt a Kassai utca érintett szakaszán 12:00 és 13:00 óra között forgalomkorlátozásokra lehet számítani.