Befejezési fázisához érkezett a felsőzsolcai kerékpárút-hálózat fejlesztése. Novemberben teljes egészében elkészülhetnek a kivitelezési munkálatokkal, már csak az útburkolati jelek felfestése, illetve az utolsó simítások vannak hátra.
További lehetőségek megteremtése
A kerékpárút-hálózat fejlesztésével, az új útszakaszoknak köszönhetően megteremtették Felsőzsolcán a 3 szomszédos településsel való összeköttetés lehetőségét. A településről könnyebben és biztonságosabban juthatunk el ezután Miskolcra, Ongára vagy akár Alsózsolcára. Egyelőre a település végéig építették ki a kerékpárutakat, de mint azt Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője egy nemrégiben megtartott sajtótájékoztatón elmondta, a hosszútávú cél az, hogy az említett településeket ténylegesen összekössék. Ennek érdekében a közeljövőben Miskolc, Felsőzsolca, Alsózsolca és Arnót polgármestereivel közös megbeszélést kezdeményez. Amint megszületik a megállapodás, ismét a szakemberek – mérnökök, tervezők – feladata lesz a legmegfelelőbb nyomvonalak feltárása és a településeket összekötő kerékpárút terveinek kidolgozása.
Szarka Tamás, Felsőzsolca polgármestere arról beszélt, hogy nagy örömére, az eredeti tervek módosítása által további útszakaszokat sikerült kiépíteni. Megvalósult a Kassai úti kerékpárút teljes hosszának felújítása is, aminek köszönhetően a helyiek a postától egészen a temetőig, vagyis a Kassai és az Ongai utca teljes hosszában egy megújult kerékpáros nyomon tekerhetnek.
Csöbör Katalin kiemelte, hogy már a kerékpárút-hálózat kivitelezési munkálatai alatt is igyekeztek felhívni a helybéliek figyelmét a környezettudatos közlekedésre. Ennek része volt az a szeptemberben Felsőzsolcán megrendezett kerékpáros családi nap is, amelyen játékos formában ismerkedhettek meg kicsik és nagyok a kerékpáros közlekedés szabályaival, valamint a kresz előírásaival. A jó hangulatú pikniken különböző nyereményekkel díjazták azokat, akiknek sikerült elsajátítaniuk a legfontosabb szabályokat.
Fontos, hogy az új generáció is biciklizzen
Felsőzsolcán a legkisebbekre is gondoltak. Csöbör Katalin képviselő asszony és Szarka Tamás polgármester 20-20 futóbiciklit adott át a felsőzsolcai óvodáknak, így szerették volna népszerűsíteni az óvodások körében a legzöldebb közlekedési formát. Nemrégiben pedig egy rajzpályázatot hirdettek ki az óvodások körében, – szintén a kerékpáros közlekedés népszerűsítése céljából – amelynek fődíja egy nagyértékű kerékpár lesz.