Skip to content

Felsőzsolca

Lélekpendítő Irodalmi Szalon

Május 8-án 17 órakor várja az olvasást és könyveket kedvelőket a Lélekpendítő Irodalmi Szalon következő alkalmára a Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár. A beszélgetés témája: szülő-gyermek kapcsolat.

blank

Május 25-én Városi Gyereknap Felsőzsolcán

Felsőzsolca Város Önkormányzata szeretettel vár minden kedves érdeklődőt május 25-én a Felsőzsolcai Gyereknapra. A résztvevők számára idén is mókás programokkal és vetélkedőkkel készülnek az Árvízi Emlékpark és játszótér területén, ahol Varga Feri és Balássy Betti is bemutatja családi műsorát.

blank

Semmelweis – Filmvetítés Felsőzsolcán

A Semmelweis című filmet hozza el Felsőzsolcára az Uránia Nemzeti Filmszínház Tájoló mozi elnevezésű országjáró programja. A filmvetítésre május 6-án, hétfőn 19 órától várják az érdeklődőket a Rendezvények Házába.

blank

Felsőzsolcai Majális – Közösségben ünnepelt a város

Első alkalommal szerveztek nagyszabású majálist Felsőzsolcán a helyi civil szervezetek összefogásával, Felsőzsolca Város Önkormányzatának támogatásával. Fáklyás felvonulással és májusfa díszítéssel köszöntötték a jó időt, majd május 1-jén meg ünnepelték a munka ünnepét is egy városi majális keretében.

blank

Kistérségi magyar népdal- és nótaéneklési verseny

A Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár az Együtt Felsőzsolcáért Egyesület keretein belül működő Magyar Nótaszerzők és Énekesek Észak-Magyarországi csoportja idén is megszervezte a Kistérségi magyar népdal és nóta éneklési versenyét. A dalos megmérettetésen a város 30 kilométeres körzetéből érkeztek az általános iskolás gyerekek, akik egyéni és csoportos formában mérték össze tudásuk a Bárczay-kastélyban.

blank

Eredményhirdetés – Ragadd fülön a kedvenc könyved!

A könyv és szerzői jogok napja alkalmából hirdetett pályázatot a Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár Ragadd fülön a kedvenc könyved! avagy írj fülszöveget a legkedvesebb, legemlékezetesebb könyvedhez címmel. A beérkezett pályázatokat a zsűrizést követően április 23-án értékelte a zsűri, ahol a legjobb írásokat jutalmazták.

blank

Játék a kastélyban – Ismét Felsőzsolcán a Körúti Színház társulata

Molnár Ferenc – Játék a kastélyban című briliáns darabjával érkezik ismét Felsőzsolcára a Körúti Színház társulata.
Az előadást 2024. május 5-én, vasárnap 18 órától láthatja a felsőzsolcai közönség, a Rendezvények Házában. A parádés szereposztás és a mulatságos bonyodalmakkal átszőtt történet felhőtlen kikapcsolódást ígér.
Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyre elektronikusan a kozmuvelodes@felsozsolcaph.hu e-mail címen, valamint telefonon a 06 20 413 85 82-es telefonszámon van lehetőség.