Skip to content

Felsőzsolca

Lejárt sírok megváltásának lehetősége

A 2024-ben már lejárt, illetve a 2025. évben megváltandó sírhelyek listájáról tájékoztatja az érintetteket a Felsőzsolcai Városüzemeltető Központ. Az újra váltassál kapcsolatban érdeklődni a temető gondnokságon, illetve a Felsőzsolcai Városüzemeltető Központ elérhetőségein lehet – tájékoztat Molnárné Vantal Nikoletta igazgató.

blank

Bombariadó a felsőzsolcai iskolában

A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda is megkapta a korábban már több oktatási intézmény részére küldött elektronikus levelet, mely szerint bombát helyeztek el az épületben.
Az éjszaka folyamán megtörtént az intézmény teljes körű átvizsgálása, az iskolát biztonságosnak nyilvánították – tájékoztat az iskolavezetés.

blank

Élő szóval az olvasásért – Könyvtári foglalkozás óvodásoknak

A Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár szeretettel várja a felsőzsolcai nagycsoportos óvodásokat „Az én könyvtáram” programsorozat keretén belül, az „Élő szóval az olvasásért” című könyvtári foglalkozásra február 5-én, szerdán 9.30 és 10.30 órára a Bárczay-kastélyba, ahol a gyerekek játékosan ismerkednek meg a korosztályuknak megfelelő irodalmi művekkel.

blank

A nagy áthaladó forgalom eltereléséről egyeztettek

A Felsőzsolcán áthaladó nagy forgalomra tekintettel, január 27-én egyeztetés zajlott a 3-as számú főút mellett tervezett kerülő út kialakításáról.
Az ideiglenes út kiépítése esetén várhatóan városunkban is csökkenhet az átmenő forgalom – számolt be a város polgármestere közösségi oldalán.

blank

Árusok jelentkezését várja az Önkormányzat

Felsőzsolca Város Önkormányzata szeretettel várja kézművesek, alkotók, árusok és vásárosok jelentkezését, a II. Felsőzsolcai Disznótoros rendezvényen történő árusításra.
Jelentkezés: 2025. február 3-ig, a rendezvény témájához illő bemutatkozó anyag küldésével!

blank

Felsőzsolcai Disznótoros – Februárban Önnek is itt a helye!

Éljük át együtt újra a hamisítatlan falusi disznóvágást Felsőzsolcán a sportpályán! Autentikus porták, ízletes ételek, hagyományőrzés felső fokon és az elmaradhatatlan jó hangulat! Érdemes már most feljegyezni: II. Felsőzsolcai Disznótoros 2025. február 8. (szombat).

blank

Új, szelektált lomtalanítás

A MOHU MOL Zrt. 2025. január 1. napjától a ZV Zöld Völgy Nonprofit Kft. szolgáltatási területén kontrollált lomtalanítást vezetett be. A kontrollált lomtalanítás célja, hogy csökkenjen a hulladéklerakóba menő anyagáramok mennyisége, illetve növekedjen a még egyéb hasznosításra alkalmas hulladékok részaránya.

blank

Bűnmegelőzési előadást tartottak az idősek részére

A Felsőzsolcai Szociális Szolgáltató Központ a B-A-Z Vármegyei Bűnmegelőzési Alapítvány közreműködésével január 22-én, Felsőzsolca város időskorú lakosai részére bűnmegelőzési előadást szervezett. A rendezvényen Béresné Buczkó Viktória rendőr százados az idősek sérelmére elkövetett bűncselekményekről, illetve azok megelőzéséről beszélgetett a jelenlévőkkel. Az előadás során példákkal mutatott be egyes eseteket, és felhívta az idősek figyelmét arra, hogy hogyan vigyázzanak értékeikre, saját testi épségükre, és hogyan kerüljék el az áldozattá válást.

blank

Magyar Kultúra Napja – Gazdag kulturális programok Felsőzsolcán

Január 22-én, a magyar kultúra napja alkalmából, gazdag kulturális programok várták az érdeklődőket Felsőzsolcán, a Bárczay-kastélyban, ahol e jeles napon, Zajácz Tamás bőrműves iparművész Érints meg! című kiállítását nyitották meg. Az ünnepi alkalmon megjelenteket Szarka Tamás polgármester köszöntötte, a kiállítást, mely február 19-ig tekinthető meg a Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár nyitvatartási idejében, Dr. Cs. Tóth János, művészeti író nyitotta meg.