Az ünnepélyes szalagátvágás után megnyílt a Vállalkozás Segítő Központ Felsőzsolcán.
Októbertől Vállalkozás Segítő Központ működik Felsőzsolcán. Az intézményt péntek délelőtt adta át Szarka Tamás polgármester és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő.
Felsőzsolca intézményeinek sora a „Zöld Város kialakítása Felsőzsolcán” című pályázat keretében bővült az új épülettel. Az ünnepélyes átadást és az épület szentelését követően, a létesítményt átadták a vállalkozók számára.
„Bízom benne, hogy az újonnan átadott épülettel is segíthetjük, támogathatjuk a helyi vállalkozásokat.” – mondta a rendezvényen Szarka Tamás polgármester.
Az épület használata a vállalkozásokat érintő aktualitásokról szóló előadással vette kezdetét, melyre a helyi gazdasági szereplőket várták. Részükre Dr. Szécsiné Bányai Ilona, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságfejlesztési és nemzetközi kapcsolatokért felelős szakigazgatója tartott előadást.
Az új létesítményben 4 üzlethelyiség és 2 konferencia terem áll a vállalkozások rendelkezésére, saját eszközrendszerével pedig a mikro- és kisvállalkozások mellett a nagyobb vállalkozásokat is segíteni tudja működésükben és növekedésükben.
Kapcsolódó galéria fotók: Kiss Viktor