Fotó: Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár
Nő, karrier, család volt a márciusi Lélekpendítő Irodalmi Szalon témája. A beszélgetés során a női szerepvállalás főbb területeit is érintették a résztvevők. A havonta megrendezésre kerülő eseményre várják az új tagokat, akik szeretnének egy vidám, jó hangulatú közösséghez tartozni és tartalmas beszélgetésekben részt venni.
A Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár szervezésében, ebben az évben is folytatódnak a Lélekpendítő Irodalmi Szalon beszélgetései, ahová havonta várják az olvasást és könyveket kedvelő közösséget. Ezeken az alkalmakon a megadott téma köré csoportosítják a beszélgetéseket és egy-egy olvasmányélménnyel kapcsolódnak a tárgykörhöz. A szerda esti szalon témája a nő, karrier, család volt. Napjaink rohanó világának legnagyobb kihívása, hogy a nőknek több szerepben is helyt kell állniuk, munkavállalóként, társként, szülőként, barátként és sokszor gyermekként is, ha idős szüleik vannak. Természetes, hogy akkor érzik jól magukat, ha ezeknek a szerepeknek mindegyike ideális mértékben érvényesül az életükben. Azonban nem ritka, hogy az egyensúly felborul, és bizonyos szerepek túl nagy hangsúlyt kapnak, más szerepek pedig háttérbe szorulnak. Mindezek mellett, saját magukra is időt kell, hogy szánjanak, biztosítani kell az én időt. A női szerepvállalás ilyen, és ehhez hasonló területeit elemezték a beszélgetés során a résztvevők.