Skip to content

A Miskolci Szimfonikus Zenekar Újévi hangversenyével indult az év Felsőzsolcán

 

Facebook

Hagyományteremtő céllal rendeztek újévi koncertet a Miskolci Szimfonikus Zenekar és az idén 45. jubileumát ünneplő Ködmön formációs táncegyüttes közreműködésével Felsőzsolcán. A gálaműsort, melyen Kanai Toshifumi vezényelt, Szarka Tamás polgármester nyitotta meg ünnepi köszöntőjével.

Január 7-én, délután 5 órától Hagyományteremtő céllal rendeztek újévi koncertet a Miskolci Szimfonikus Zenekar és az idén 45. jubileumát ünneplő Ködmön formációs táncegyüttes közreműködésével Felsőzsolcán a Rendezvények Házában. Felsőzsolca Város Önkormányzata jóvoltából a felsőzsolcai lakosok kedvezményes áron vásárolhatták meg jegyeiket az eseményre.
Az est különlegessége volt, hogy a Miskolci Szimfonikus Zenekar 61 éves fennállása során első alkalommal adott újévi koncertet a városban.

A gálaműsort, melyen Kanai Toshifumi vezényelt, Szarka Tamás polgármester nyitotta meg ünnepi köszöntőjével, aki elmondta: Felsőzsolca évindító nagy koncertje a város nemcsak kulturális, hanem közösségi eseménye is, mely reményei szerint hagyománnyá válik. Hozzátette a 2023-as év az önkormányzat számára nem volt könnyű, de eredményekben bővelkedett. „Olyan beruházásokat, programokat tudtunk megvalósítani, amelyeket korábban terveztünk: infrastruktúra fejlesztés, energetikai korszerűsítés, közösség építő rendezvények. Amellett, hogy ezek mind már a jelenben is nagyon hasznosak, több évtizedre a jövőre is szólnak.” Kiemelte: az önkormányzat gazdasági, pénzügyi helyzete stabil, a lehetőségeket pedig 2023-ban is igyekeztek maximálisan kihasználni.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar Miskolci Nemzeti Színházban tartott koncertjeinek programjával megegyező Újévi hangversenyén felcsendültek nyitányok, opera- és operettrészletek, keringők, polkák. Strauss, Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Verdi csodás dallamait a zenekar vendégei, Tuznik Natália (szoprán) és Boncsér Gergely (tenor) énekesek előadása tette felejthetetlenné. A produkció egyik különleges színfoltja volt a Ködmön Formációs Táncegyüttes, akik látványos ruhakölteményekben bécsi keringővel, polkával és palotással szórakoztatták a közönséget. A rendezvény háziasszonya Becze Szilvia, a Bartók rádió műsorvezetője volt. A zenekar a Miskolci Nemzeti Színház és Felsőzsolca mellett Emődön is telt ház előtt koncertezett.

A koncertről a Felsőzsolca TV készített összefoglalót, melyet élő adásban már honlapunkon is megtekinthetnek.

Kapcsolódó galéria