Skip to content

„A 25 éves város” – Bemutatták Fecske Csaba legújabb verses kötetét

A Bárczay-kastélyban rendezett esten ismerhette meg Fecske Csaba költő legújabb, „A 25 éves város” című versét is tartalmazó verseskötetét a felsőzsolcai közönség.

Felsőzsolca Város Önkormányzata Felsőzsolca várossá avatásának 25. évfordulója alkalmából kérte fel Fecske Csaba, József Attila-díjas költőt, a rendezvényen bemutatott „A 25 éves város” című vers megírására, melynek köszönhetően megjelent a Zsolcai Trilógia című verseskötet.
A kötet bemutatójára – amely csak Felsőzsolcáról szól – tegnap délután került sor. A 25. évfordulóra írt „A 25 éves város” című 365 soros vers mellett a várossá válás 5. évfordulójára írt „A Sajó-parti város”, és a 10. évfordulóra írt „Kamasz város dicséreti” című versek is helyet kaptak a Papp Ferenc által szerkesztett kiadványban.

A kötetbemutatón Szarka Tamás, Felsőzsolca Város polgármester ünnepi hangulatban köszöntötte az érdeklődőket, megköszönve a költőnek, hogy megörökítette a város történelmének egy újabb szeletét.

Az esten kiderült, hogy a költőt rengeteg megörökítésre érdemes élmény érte Felsőzsolcán, így bár egyfajta kötöttség volt a vers megírása, mégis szabadságot adtak az emlékek, élmények, amik a városhoz kötik.
A számos díjjal – köztük Kossuth- és József Attila-díjjal – is rendelkező Serfőző Simonnal, a költőtárssal és baráttal zajló beszélgetés során, betekintést nyerhettünk életükbe. Megtudtuk, hogy verseit elvarázsolt lélekként írja, hiszen ilyenkor teljesen szabadjára tudja engedni gondolatait. Verseiben írásjeleket nem használ, ezzel adva szabadságot és lehetőséget az olvasónak a többféle értelmezésre.

A több mint negyven kötettel rendelkező Fecske Csaba gyermekverseket is ír. Az est során kiemelt Aligai galiba című, 2003-ban megjelent kötetének illusztrációját felsőzsolcai és arnóti gyermekek készítették. Versei tankönyvekben is helyet kaptak. A szintén számos díjjal rendelkező költő (1976 – Nívó-díj Miskolc, 1989, 1994 – Szabó Lőrinc irodalmi díj, 2003 – Alkotói-díj, 2006 – Pro Literatura díj, 2008 – József Attila-díj, 2019 – Pro Urbe Miskolc, 2021 – Utassy József-díj) szeretettel beszélt Felsőzsolcáról és a lakosokról. Kedves természetéből adódóan, mindenkiről csak pozitívan írt a múltban, és hálásan írta legújabb versének sorait is. Elmondta „a város költője” cím jóérzés számára, mivel mindig is magáénak érezte Felsőzsolcát, és úgy érzi a város is magáénak érzi őt.
Verseit szereti mások szájából visszahallani, profi és amatőrök előadásában egyaránt. Csak a szöveghűséghez ragaszkodik. Vallja – „Az olvasó által szentelődnek meg a sorok.”

Az est a népes számú közönség megvásárolt köteteinek dedikálásával zárult.

Fecske Csaba – Zsolcai Trilógia című verseskötete, mely a költő szerint „rímes város ismertető”, a Felsőzsolcai Polgármesteri Hivatalban vásárolható meg.