Fotó: Takács József
Áldalak búval, vigalommal… - című zenés irodalmi műsorral tisztelegtek a magyar költészet kiemelkedő alkotói előtt pénteken a Bárczay-kastélyban.
1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a Költészet napját. József Attila a magyar költészet meghatározó alakja, akinek művei máig mélyen megszólítják az olvasókat. Ugyanezen a napon született 1900-ban Márai Sándor is, a magyar irodalom kiemelkedő alakja.
A költészet napja alkalmából gazdag programkínálattal várták a különböző korosztályokat Felsőzsolcán. A Felsőzsolcai Közösségi Ház és Városi Könyvtár szervezésében Gyányi István énekes előadó és Abuczki Norbert gitárművész „Áldalak búval, vigalommal…” című zenés irodalmi műsorával kedveskedett a verseket kedvelő közönségnek.
Az ünnepi eseményen Szarka Tamás polgármester köszöntötte a megjelenteket, beszédében kiemelve a helyi közösség kulturális életének jelentőségét. Ünnepi gondolatait Fecske Csaba József Attila-díjas költő „Zsolcai trilógia” című verseskötetéből felolvasott részlettel tette még emlékezetesebbé. Az eseményt Farkas Tünde Erzsébet mb. igazgató, könyvtárvezető nyitotta meg, aki hangsúlyozta a kulturális hagyományok ápolásának fontosságát, hogy a költészet nem csupán az irodalom egyik ága, hanem érzelmeink, gondolataink és közös emberi tapasztalataink kifejezésének egyik legszebb formája, hidat képez múlt és jelen között, és különleges módon gazdagítja a mindennapjainkat. A műsorban közreműködtek a versmondó találkozó kiemelkedő versenyzői is, akik nagy átéléssel és magas színvonalon adták elő választott verseiket, ezzel is emelve a rendezvény hangulatát. Előadásuk a közönség körében nagy sikert aratott és hozzájárult az esemény méltó, ünnepélyes légkörének megteremtéséhez.

