Fotó: Kovács Dávid
Rendhagyó testületi ülés keretében búcsúztatták Putz Józsefet, a Felsőzsolcai Szent István Katolikus Általános Iskola nyugdíjba vonuló igazgatóját. Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete csütörtöki ülésén emlékplakettet adományozott a nyugalmazott igazgató részére a 43 éves pedagógusi pálya elismeréseként, így kifejezve tiszteletüket és hálájukat a hosszú évek alatt végzett kivételes munkájáért.
Szeptemberi ülésén köszönte meg Putz József munkáját Felsőzsolca Város Képviselő-testülete. Szarka Tamás polgármester a Képviselő-testület nevében emlékplakettet nyújtott át Putz József, a Felsőzsolcai Szent István Katolikus Általános Iskola nyugalmazott igazgatója részére, megköszönve az áldozatos munkáját.
Igazgató úr 1983. augusztus 16-án magyar-történelem szakos tanárként kezdte meg munkáját Felsőzsolcán, először a Felsőzsolcai 1. számú Általános Iskolában, majd a 2. számú – később Kazinczy Ferenc – Általános Iskolában. 1994-ben a Kazinczy Ferenc Általános Iskola igazgatója lett, és 18 éven át vezetőként dolgozott, többek között az Általános Művelődési Központ igazgatóhelyettese, majd a Felsőzsolcai Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény igazgatója volt.
43 éves pedagógus pályája alatt az iskolai élet minden területén kivette részét a munkából, számos feladatot ellátott, mint például osztályfőnöki tevékenység, versenyeztetés, táborok és más szabadidős programok szervezése és lebonyolítása, iskolai műsorok, rendezvények szervezése, pályázatok megvalósítása.
Nagy tudású, tájékozott, rendkívül energikus, segítőkész ember, aki mindenkor igyekezett mindent megtenni – akár erején felül is – a rá bízott gyermekek és az intézmény érdekében.
2012. augusztus 31-én Ft. dr. Ternyák Csaba Érsek Úr megalapította a Felsőzsolcai Szent István Katolikus Általános Iskolát, melynek intézményvezetőjévé Putz József Igazgató Urat nevezte ki. Vezetésével jött létre, és működött sikeresen 13 éven át a város katolikus fenntartású általános iskolája, felvállalva a nehéz sorsú, problémás gyermekek katolikus szellemiségű nevelését. A Felsőzsolcai Szent István Katolikus Általános Iskola igazgatójaként jónéhány, több évet átfogó uniós pályázat megvalósítását koordinálta, melyek jelentősen hozzájárultak az intézményben folyó nevelő-oktató munka feltételeinek és minőségének javításához. Igazgatóként minden nap azon munkálkodott, hogy intézménye törvényesen és minden érintett megelégedésére működjön. Személyét és munkáját nagy tisztelet övezte mind pedagóguskollégái, mind a tanulók és szülők körében.
Magas színvonalú, lelkiismeretes munkáját Érsek Atya 2019-ben a Szent-Gellért Díj arany fokozatával ismerte el.
