Amikor egy markáns front vonul át felettünk, sokan érzik magukat fáradtabbnak, kedvetlenebbnek, és gyakran előjönnek krónikus panaszaik is. De kevesen gondolnak arra, hogy ezek a hatások a házi kedvenceinket is megviselhetik. Az állatorvosok szerint a fronthatás komoly tüneteket idézhet elő főként a már beteg vagy idős állatoknál. Hogy mire figyeljünk, és mit tehetünk ilyenkor gazdiként – erről olvashatnak.
A fronthatások nemcsak az embereknél idézhetnek elő panaszokat – az állatorvosok szerint egyre több gazdi számol be arról, hogy kedvence bágyadtabb, nehezebben mozog, vagy éppen romlik az állapota az ilyen időszakokban. Leggyakrabban a már ismert mozgásszervi vagy szívproblémákkal küzdő állatoknál súlyosbodnak a tünetek. Az állatorvosok szerint ezekre a jelekre mindenképp érdemes odafigyelni.
Az időjárási frontok hatása a már meglévő betegségek tünetei felerősödnek. Ilyenkor sok olyan, mozgásszervi problémával – például ízületi fájdalmakkal, sántasággal, nehézkes mozgással – küzdő állat állapota rosszabbodik, akiknél ezek a gondok korábban már diagnosztizálva voltak. Ezekben az időszakokban gyakran jelentkeznek a gazdik az állatorvosi rendelőkben, mert kedvencük erősebb fájdalmat jelez, így nagyobb dózisú fájdalomcsillapítóra vagy új ízületvédő készítményekre van szükség. De nemcsak a mozgásszervi panaszok erősödnek fel: a fronthatások a keringési problémákkal, például szívbetegséggel élő állatokat is megviselik. A szívbeteg kutyák tünetei is rosszabbodhatnak, ami miatt a gazdik gyakrabban kérnek segítséget. Ezekben az időszakokban tehát több gondoskodásra, odafigyelésre és célzott kezelésre van szükség.
Sok gazdi ilyenkor természetes módon szeretne gyorsan enyhíteni kedvence panaszain. Gyakran előkerülnek a házi patika jól ismert szereplői: fájdalomcsillapítók, gyulladáscsökkentők, akár emberi gyógyszerek is. Ezek alkalmazása azonban komoly kockázatot jelenthet, különösen mozgásszervi vagy szív- és érrendszeri betegségek esetén. A szakemberek szerint ma már nem indokolt ilyen megoldásokhoz nyúlni otthon, ugyanis legyen szó szív- és érrendszeri problémák, vagy akár ízületi megbetegedések kezeléséről, ma már rendelkezésre állnak kifejezetten kutyákra és macskákra kifejlesztett speciális készítmények. Ezek a gyógyszerek az állat testtömegéhez és állapotához igazodva kerülnek adagolásra, és megfelelő állatorvosi kontroll mellett alkalmazva nemcsak biztonságosak, de hatékonyak is. Így a kedvencünk nemcsak jobb életminőséget kap, de hosszabb, méltóságteljesebb életet is élhet. Az otthoni, emberi gyógyszerekkel történő kísérletezés ezzel szemben kockázatos, és sokszor inkább árt, mint használ.
Az időjárási frontok hatásaival szemben legfontosabb a megelőzés és a rendszeres állatorvosi kontroll. Ha kedvencünk már meglévő betegséggel küzd, fokozottan figyeljünk az állapotára, és semmiképp se alkalmazzunk otthoni, nem állatorvosi javaslatra adott gyógyszereket. Csak így biztosíthatjuk számukra a fájdalommentes, minőségi életet, amit megérdemelnek. Az állatorvosok szakértő tanácsai alapján a megfelelő gondoskodással és odafigyeléssel sokat tehetünk kedvenceink egészségéért.

