Skip to content

Már hatodik alkalommal rendeztek Családi forgatagot Felsőzsolcán

Fotó: Takács József

Facebook

Több száz résztvevő, színes programok, közösségi élmények – ismét nagy siker volt a Családi forgatag.

Szombaton immár hatodik alkalommal szervezték meg a hagyományos Családi forgatagot Felsőzsolcán a Rendezvények Háza területén. A rendezvény célja a közösségépítés, a családok és generációk összekapcsolása volt színes programokkal, finom étellel és sok-sok vidámsággal.

A szervezők már a délelőtti órákban hozzáláttak a gulyás elkészítéséhez, hogy a rendezvényen friss, meleg étellel várják a látogatókat. A programot Szarka Tamás, a rendezvény főszervezője nyitotta meg. A gyerekek egész délután birtokba vehették az ugrálóvárakat, a bütykölde kreatív kézműves asztalainál pedig kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatták ügyességüket. A legnépszerűbb attrakciók közé tartozott az Óriás Buborék Show, valamint az ügyességi játékok, melyek során a gyerekek izgatottan próbálták ki, ki hogyan tud helytállni a kihívásokban.

A nap folyamán sokakat vonzott a Bükk Közterületi Támogató Alosztály bemutatója, ahogyan a nagy melegben a tűzoltóautó megérkezése is, amit hatalmas lelkesedéssel fogadtak a gyerekek. Az aszfaltrajz versenyt követően kezdetét vette a várva várt habparty, amely idén is óriási sikert aratott. A napot az eredményhirdetés zárta, mely során minden meghirdetett versenyben résztvevő ajándékban részesült.