Fotó: Kovács Dávid
Péntek délelőtt a Városházán fogadta a Mikulás a gyerekeket, ahogyan a korábbi években is. Sokan érkeztek a Felsőzsolcai Napközi Otthonos és a Szent Miklós óvodákból, valamint a városból azért, hogy találkozhassanak a nagyszakállúval.
December 6. napján délelőtt a Városházán fogadta a Mikulás a gyerekeket, ahogyan a korábbi években is. Sokan érkeztek a Felsőzsolcai Napközi Otthonos és a Szent Miklós óvodákból, valamint a városból azért, hogy találkozhassanak a nagyszakállúval. A program kezdetén Szarka Tamás polgármester körbe vezette a kicsiket a városházán bemutatva a hivatal épületét, ahol megismerkedtek a munkatársakkal, a polgármesteri irodában pedig lehetőséget kaptak a polgármesteri szék kipróbálására, aminek a gyermekek nagyon örültek és éltek is a lehetőséggel. Ezt követően a gyermekek szép versekkel és énekkel köszöntötték a Mikulást a találkozás alkalmával, akitől életre szóló élményt és kreatív ajándékot kaptak. A Mikulás elmondása szerint csupa jó gyermek látogatott el hozzá. A közös fotózást követően a gyerekek elköszöntek a Mikulástól, aki utazott tovább, hogy minden gyerek megkaphassa az ajándékát.