Skip to content

Több, mint 60 felsőzsolcai iskolás az idei református táborban

Exatlon pálya, áhítat és bibliaóra is szerepelt az idei református tábor programjai között, amelyen ebben az évben is több mint 60 felsőzsolcai iskolás vett részt.

Facebook

Július elején újra a sárospataki Kossuth Internátus és az Erdélyi Kollégium épülete adott otthont a Tiszáninneni Református Egyházkerület Gyermek- és Ifjúsági Táborának. Az immár negyven éve működő tábor olyan kiindulási pont a Tiszáninneni Református Egyházkerület intézményeinek, gyülekezeteinek, a lelkipásztoroknak és gyerekeknek, mely az évtizedek alatt kialakult, közösen elfogadott értékek mentén biztos alapja a lelki kötődéseknek, gyermek, felnőtt kapcsolatoknak. Az eseményre az egyházkerület gyülekezetei mellett, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház és a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház gyülekezeteiből is szép számmal érkeztek táborlakók, a felsőzsolcai Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda több mint 60 tanulóval vett részt a Sárospataki eseményen – számolt be Pásztor Erik, az intézmény igazgatóhelyettese.
Az idei tábor, a délelőtti bibliaórák és játékórák témája “Az élő ige” volt. A foglalkozásokon a Jósiás tekercsek, a Szerecsen komornyik és Jézus a zsinagógában történeteket dolgozták fel a gyerekek a csoportvezető lelkipásztorok irányításával, miközben az egyháztörténeti foglalkozásokon a gályarabok történetével is megismerkedhettek.

– A kezdetektől arra igyekeztünk törekedni, hogy a gyerekeknek valamiféle olyan szellemi, lelki tudást adjunk, ami a szentírásból fakad, hiszen hitünknek ez az alapja, és a történelmi dolgokat is a történelmi falak között, mint a debreceni kollégiumban, vagy a pataki környezetben sokkal könnyebb átadni, mintha például valamilyen hegyvidéki táborban lennénk – mondta Szőnyi Tamás, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye esperese, aki fontosnak tartja, a gyerekek látókörének szélesítését.

Alexa Gábor iskolalelkész a harmadik évtől kezdve vesz részt a táborban. – Akkor még nyilván diákként vettem részt a táborban, sőt hát hatása volt arra is, hogy aztán sárospataki gimnazista legyen belőlem. Aztán így folyamatosan itt voltam, később felügyelőként dolgoztam, és amikor indult Felsőzsolcán a Kazincy Ferenc Református Általános Iskola és ott az iskolalelkészi feladatokra felkértek, akkor hát első dolgom volt, hogy rögtön az ottani gyermekeket is hívogassuk ebbe a táborba. Sőt mi több, segítőnek is bekapcsolódtak ott az új kollégák, Felsőzsolca így úgymond szerves részévé vált ennek az egyházkerületi tábornak az évek alatt – mesélte.

Délutánonként a játéké, szórakozásé volt a főszerep. Strand, várlátogatás, városnézés, valamint, Exatrun pálya, helikopter szimulátor, és a Felsőzsolcai rendezvények közkedvelt eleme, a Méhecske játéktér is szórakoztatta a gyerekeket, akik csütörtök este Dánielfy Gergő előadását is láthatták. A Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészeti Iskola Felsőzsolcai Tagintézményének növendékei egész héten zenével töltötték meg a kollégiumot, és a táborzáró istentiszteletet is koncertjük tette igazán különlegessé.

Részletek a videóban.