Skip to content

173 éve zajlott a Zsolcai csata

A Zsolcai csata 173. évfordulójára emlékeztek ma délután Felsőzsolcán.

A Hősök terén álló emlékműnél rendezett megemlékezésen ünnepi beszédet mondott Szarka Tamás, városunk polgármestere. Beszédében kiemelte – „Napjainkban nagyon nehéz elképzelni azt, hogy a lakóhelyünkön ágyúk dörrennek, fegyverek ropognak, viszont 1849 júliusában ez így volt megemlékezésünk helyszínén. Tiszteletünket kell tegyük a hősök előtt, akik honvédekként védelmezték a települést. Fontos megjegyezni, hogy amikor honvédeket mondunk, egyszerű emberekről – kereskedőkről, ügyvédekről, orvosokról, mérnökökről – beszélünk, akik semmilyen katonai kiképzést nem kaptak, ennek ellenére fegyvert ragadtak, hogy megvédjék otthonaikat. Fontos feladatunk, hogy történelmünket továbbadjuk az utókornak, tiszteletünket téve a hősök előtt.”

Az ünnepi beszédet követően Budai Virág, a Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium, és György Jázmin, a Zrínyi Ilona Gimnázium tanulói, Labancz Bence és László Máté, az Andrássy Gyula Gépipari Technikum tanulói, Hajdú Dominik, a Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum végzős tanulója, és Nádpataki-Sass Bálint, a Miskolci Egyetem hallgatója idézte fel az 1849. július 25-én lezajlott Zsolcai csata eseményeit.

A megemlékezést követően Szarka Tamás polgármester, Hogya Zsolt alpolgármester és Dr. Bobkó Péter jegyző helyezett el koszorút a város nevében az emlékműnél. Őket követve az intézmények vezetői és a civilszervezetek képviselői is elhelyezték az emlékezés virágait.